2017. február 22., szerda

Medúsza

Medúsza
(görög)

Eredete: Medúsza a görög mitológiában volt nagy alak. A három gorgó egyike volt és a három lánytestvér közül ő volt egyedül halandó. Eredetileg mindhárman Pallasz Athéné papnői voltak, ezáltal örök szüzességet fogadva az istennőnek. Csakhogy a gyönyörű, aranyhajú, tejfehér bőrű Medúsza szerelmes lesz Poszeidónba és össze is házasodtak. Ezen Pallasz Athéné úgy megsértődött, hogy szörnyetegekké változtatta a három nővért. Medúsza arany loknii helyett mérges kígyók kezdtek tekeregni a fején, nyelvét is kígyó módra öltögette, gyönyörű bőre pedig zölddé és áthatolhatatlan pikkelyek által borítottá vált. Aranyszárnyak nőttek ki hátából, disznóagyarai, éles fogai és rézből készült keze lett, csakúgy, mint a nővéreinek. Ha bárki rájuk nézett, azonnal kővé dermedt. Szégyenében hátrahagyott mindent és Afrikába menekült, ahol a hajából kihullott fiatal kígyók elnépesedtek és elárasztották egész Afrikát, ezért van a jelenkorban is tele Afrika mérges hüllőkkel.
Legalább is ez volt az egyik elképzelés, eredettörténet.

Egy másik, római költő, Ovid forrása szerint, Poszeidón megerőszakolta Medúszát Athéné templomának padlóján, amin Athéné akkora haragra gerjedt, hogy az előbbiekben leírt szörnyeteggé változtatta a csodaszép nőt.
Azonban a legtöbb változat szerint a történet ugyanúgy végződik, Perszeusz lefejezi az egyetlen halandó gorgót, Polüdektész király parancsára. Perszeuszt az istenek is segítették a küldetésében, Athénétól egy tükörpajzsot kapott, Hermésztől egy pár arany, szárnyas szandált, Héphaisztosztól egy kardot, végül Hádésztól pedig megkapta a láthatatlanság sisakját. Megtalálta Medúszát a görög hős. Perszeusz hosszú jelentéktelen harc után rájött, hogy a pajzsa tükröződését használva levághatja a gorgó fejét, úgy, hogy nem kell ránéznie, ezzel veszélyeztetve azt, hogy a szörny kővé változtatja. Perszeusz sikerrel járt és fejét vette Medúszának, aki akkor terhes volt Poszeidóntól. Mikor a hős lefejezte, a testéből előpattant Pégaszosz, a szárnyas ló és Khrüszaór, a kardot lengető gigász. Perszeusz sikeresen megszökött Medúsza fejével a barlangból, ahol ő és nővérei rejtőztek... röviden.

Mai helyzete: A mai világban gyakorta találkozhatunk Medúszát megtestesítő jelképekkel. Ilyen jelképek között van számos görög építészeti motívum, valamint szerte a világban megtalálható Perszeusz és Medúsza harcát megtestesítő szobor, festmény és más tárgyi emlék az ókori világból. Például Szicília zászlajában is Medúsza feje kap helyet a középpontban. De nem csak ilyen módon használják ezt az szinte mindenki által ismert mitológiai lényt. Számos filmben, sorozatban és számítógépes játékban is fellelhető az ikonikus nőalak. Ilyen film például a Titánok Harca, Herkules, Xena és a Titan Quest-ben, League of Legends-ben és a God of War-ban (csak pár személyes kedvencemet említve) is megtalálhatjuk őt, vagy más néven ugyan, de erősen ráhajazó karaktereket, vagy gorgókat. És egy képregény karakter is Medúsza nevét kapta. Legvégül pedig megemlítem, hogy egy piercing típust is elneveztek róla, ami az orr alatt, ott a felső ajak feletti kis "pöcökbe" helyeznek. Nekem még nincs olyanom, de minden elképzelhető, imádom az ízléses és nem túlzásba vivő piercingeket. Erről beszéltem, millió dolog van, amit róla neveztek el.

Minden esetre akartam róla egy kis bemutatást, hiszen az egyik legepikusabb és a világon egyik legismertebb és legrettegettebb női mitológiai karakter én pedig mindig is szerettem az ilyen női karaktereket.

---

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése